furcsa érzések kavarognak bennem, sorra és sorra mintha egy szél lennék, ami folyamatosan változtatja irányát és sosem tudja miért, szeretnék elköltözni, el...be a belvárosba, ahol mozgás van és élet, bárcsak én is...ma megbocsájtottam édesanyámnak és vele együtt elengedtem azt a sok érzést amit okoztak nekem, nem tudom kapok-e valamit vagy csak nyugalmat. szeretnék érzéseim szerint és tudom hogy ez önzőség. az embernek nem azért kell valamit megtennie, hogy aztán valamit elvárjon. az olyan simlisség, olyan hátulütés. valamiért nem érzem becsületesnek, igazságosnak. furcsa a nap elején úgyéreztem nem tudom elengedni azokat a dolgokat amelyek igazságtalanul(?) kaptam és most olyan könnyedén ment. elfelejtem hogy...és most felsoroljam és emlékezek rá? minek semmin sem változtat. pedig néha annyira szívesen elmondanám miket éltem át. és miért? máig nem tudom megmondani a pontos választ pedig több mint 3 év teljes keserűséget engedtem el a lelkemből. csak annyit tudok, hogy nem volt hiába. egyszer azt hallottam, hogy idővel minden mint egy gyöngysor összeáll egy csodálatos képé. Igaza volt a hölgynek, legtöbbször nem vagyunk (vagy lehet csak vagyok) hajlandó átlátni a problémán és olyan mintha egy csodálatos freskón lépkednék, és semmit nem látok a képből csak színeket és zavart, aztán ahogy tovább megyek mintha kirajzolodna valami egészen más, sokkal több. Weöres a kedvenc költőm azt írta egyszer, hogy csak az emlék fűzi életté a folyamatos halált. - vagy újjászületést minden egyes pillanatban.